Csúnya irányt vett az elnökjelölti küzdelem

Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai demokráciát ássa alá azzal, hogy nem akarja elfogadni az elnökválasztás eredményét – mondta Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a floridai Miamiban egy kampányrendezvényen.

A Demokrata Párthoz tartozó elnök pártjának jelöltje, Hillary Clinton mellett kampányolt a déli államban, beszédében kitért arra, hogy szerdán este Trump az elnökjelölti vitán Las Vegasban nem akarta kinyilvánítani, hogy elfogadja-e majd az elnökválasztás eredményét, csütörtökön pedig Ohióban kampányolva már úgy fogalmazott, hogy elfogadja az eredményt, de csakis akkor, ha ő győz, ellenkező esetben fenntartja magának a jogot jogi lépésekre is.

Obama szerint ezzel a demokráciát ássa alá a republikánus jelölt.

„Amikor kétséget ébresztesz az emberekben a választás legitimitását illetően, azzal aláásod demokráciánkat” – figyelmeztetett az elnök, s egyúttal a választásra való mozgósításra szólította fel az embereket, hogy Hillary Clinton győzelme nagyarányú legyen, s ne maradjon lehetőség az eredmény vitatására.

Obama felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai történelemben még nem fordult elő, hogy az egyik nagy párt elnökjelöltje azt sugalmazta volna, hogy nem fogadja majd el a választási eredményt. „Ez nem nevetséges, ez súlyos dolog” – szögezte le. „Győzni persze jobb, de amikor vesztesz, akkor gratulálsz az ellenfelednek. A demokrácia így működik” – hangsúlyozta.

A Hillary Clinton mellett New Hampshire államban kampányoló Joe Biden alelnök szintén azt hangsúlyozta, hogy Trump álláspontja a választási eredményről demokráciaellenes.

„Ha nem fogadod el a választási eredményt, akkor nemcsak a nép akaratát kérdőjelezed meg, hanem magának a demokráciának az alapjait is” – fogalmazott Biden.

Clinton mellett kampányol a first lady, Michelle Obama is, aki Arizonában mondott nagy hatású beszédet, a többi között kiemelte, hogy a mostani választási időszak egyik szomorú kísérőjelensége véleménye szerint a remény elvesztése – ehhez szerinte a durva stílus, a személyeskedő támadások és a kirekesztő megnyilatkozások egész sora hozzájárult.

Michelle Obama azt hangoztatta, hogy míg őt és a férjét, valamint Hillary Clintont családi környezetük és neveltetésük érzékennyé tette a kisemberek gondjaira, addig a gazdag vállalkozó fiaként született Donald Trump képtelen átérezni a szegények vagy a bevándorlók helyzetét. Arizonában – amely hagyományosan republikánusokra szavazó szövetségi állam – a felmérések szerint Hillary Clintonnak minden esélye megvan arra, hogy győzelmet arasson.

Clinton és Trump a New York-i katolikus püspök által szervezett jótékonysági gálaestre hivatalos, s az amerikai sajtó élénken találgatja, vajon a két elnökjelölt hogyan viselkedik egymással, kivált, hogy a szerdai elnökjelölti vitán sem előtte, sem utána kezet sem fogtak egymással, sőt, a családtagjaik sem köszöntötték egymást.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »