Az IÁ 550 civil családot használ „élő pajzsként” Moszulban

Az Iszlám Állam fegyveresei mintegy 550 családot ejtettek foglyul a Moszul környéki falvakban, „élő pajzs gyanánt” használva őket dzsihadista állomások közelében – nyilatkozta az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője pénteken.

Ravina Shamdasani szóvivő „megerősített információkra” alapozva azt mondta, a hivatal azokat a jelentéseket is vizsgálja, miszerint az IÁ negyven civilt ölt meg az egyik faluban.

A héten korábban a Nemzetközi Migrációs Szervezet aggályait fejezte ki, hogy Moszul visszafoglalásának, valamint az ezzel járó vérontás közepette az IÁ fegyveresei esetleg vegyi fegyvert vetnek be, illetve több tízezer ártatlan embert használnak élő pajzsként. A szervezet iraki vezetője, Thomas Weiss a következőképpen nyilatkozott az ügyben: „Aggódunk, mivel bizonyíték is van arra, hogy az IÁ vegyi fegyvert szándékozik használni. Így a gyerekek, idősek és fogyatékkal élők különösen kiszolgáltatottak lesznek. Több tízezer ember eshet csapdába a harci övezetben.”

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az ENSZ szerint Moszul ostroma a világon a „legnagyobb és legösszetettebb” humanitárius segítségnyújtási műveletekkel járhat, mivel akár egymillió ember kényszerülhet elhagyni otthonát. A török vörösfélhold segélyszervezet 20 kamionnal összesen tízezer ember számára elegendő humanitárius segélyszállítmányt indított pénteken a város környékén lévő rászorulóknak. Kerem Kinik, a szervezet elnöke jelezte: úgy számolnak, hogy a konfliktus következtében mintegy 150-400 ezer ember válhat földönfutóvá. A török humanitárius szervezetek ezért már megkezdték a menekülttáborok építését Észak-Irakban.

Az Iszlám Állam 2014 júniusában foglalta el az akkor kétmilliós Moszult, amely mára az IÁ utolsó bástyája Irakban. A város felszabadítására irányuló, hétfőn kezdődött hadműveletben több tízezer katona, az iraki kormányerők mellett kurd, szunnita és síita milíciák vesznek részt, akiknek a Washington vezette nemzetközi koalíció nyújt légi támogatást.

  • Korábbi cikkünk a témában:

Forrás: RT / Reuters / MTI

Friss hírek