Veszélyes játékba kezd Románia a frankhitelek átváltásával

A svájci frankban felvett lakossági hiteleket eredeti árfolyamon váltják lejhitelre – az erről szóló törvénytervezetet egyhangúlag fogadta el a román képviselőház kedden.

A jogszabály szerint a frankhitelesek adósságát azon a jegybanki árfolyamon kell a bankoknak lejre váltaniuk, amely a szerződéskötés napján volt érvényes.

A képviselőházban elfogadott a tervezetből törölték azt az előírást, hogy csak a jövedelmük 50 százalékánál nagyobb törlesztő-részleteket fizető frankhitelesek jogosultak az előnyös konverzióra, miként azt a feltételt is, amely a 250 ezer franknál kisebb hitelekre korlátozta a törvény hatályát.

A decemberi parlamenti választásokra készülő román pártok képviselői felszólalásaikban egymásra licitálva igyekeztek a – mindenki által támogatott – törvény szerzői jogát kisajátítani.

A Román Nemzeti Bank (BNR) több ízben megpróbálta lebeszélni a honatyákat arról, hogy a frankhitelek korábbi árfolyamokon való átváltásáról alkossanak jogszabályt. A BNR szerint a törvény kamatemelésekhez vezethet, és megingathatja a lej árfolyamát, mivel arra kényszeríti a bankokat, hogy lejt adjanak el mintegy 1,2 milliárd euró értékben.

  • További árfolyamhatás
A lej esetleges gyengülése ráadásul az euróban eladósodottak terheit tovább növelheti, még jobban növelve ezzel az egyes adósok kezelése közötti különbségeket.

A legnagyobb veszélyt azonban a gazdasági elemzők abban látják, hogy a törvény a több százezer euró-hiteles számára is precedenst teremt. Romániában ugyanis távolról sem volt annyira elterjedt a frankhitel, mint Magyarországon: a román jegybank a 2007-2008-as ingatlanhitel-felbuzdulás idején figyelmeztette az embereket az árfolyamkockázatra.

Tavaly januárban a frank-árfolyamgát eltörlése mindössze 75 ezer lakossági ügyfelet érintett, akiknek a harmada azóta megegyezett bankjával a hitel lejre váltásáról. Idén nyáron a több mint 50 ezer még meglévő lakossági frankhitel 5,8 milliárd lejt (400 milliárd forintot) tett ki, 25 százalékkal kevesebbet, mint tavaly év végén.

Cristian Paun gazdasági szakértő a Digi 24-nak nyilatkozva rámutatott: a most elfogadott konverziós törvény semmit nem mond a kamatról, és gyakorlatilag azokat „jutalmazza”, akik 2008 előtt a lej, vagy akár euró-kamatnál jóval kisebb kamat miatt vállalták a svájci frank árfolyamkockázatát, és így szerinte a most elfogadott törvénnyel azok jártak rosszul, akik felelősen vettek fel hitelt.

A tervezetet korábban a szenátus már megszavazta. A törvény akkor lép hatályba, ha azt az államfő kihirdeti.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »