Óriási adománygyűjtő hálózatot épített ki Clinton

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje az eddigi legnagyobb adománygyűjtő hálózatot építette ki kampánya alatt.

A Politico című lap szombati riportja szerint a kampány elmúlt tizennyolc hónapjában Clinton adománygyűjtő csapata különösen Kaliforniában volt aktív, de összesen több mint ezerre tehető azoknak a száma, akik legalább százezer dollárt adtak a kampányára, ők kétszer annyian vannak, mint Barack Obama hasonló támogatói négy éve.

A lap szerint miközben a Clinton-kampánycsapat szívesen emlegeti a kisemberek kis összegű adományait, de a több mint ezer adománygyűjtő jól szervezetten dolgozott mintegy negyven szövetségi államban és négy országban – Nagy-Britanniában, Franciaországban, Japánban és Kínában – is: minimum 113 millió dollárt gyűjtöttek össze Hillary Clinton és a Demokrata Párt számára. A Clinton-kampányra összegyűlt teljes összeg ennél nagyságrendekkel nagyobb, hiszen milliárdosok is nagy összegekkel járultak hozzá. Köztük említi a lap a befektető Haim Sabant, Soros Györgyöt, Warren Buffettet és Tom Steyert.

A lap riportja szerint egyedül Kaliforniában kétszázhatvanheten szerveztek adománygyűjtő díszvacsorákat, gálaesteket és más rendezvényeket a Clinton-kampány számára. A lap a filmvilágból Barbra Streisandot, Steven Spielberget, George Lucast és Jeffrey Katzenberget említi, a vállalati szférából a Yahoo vezérigazgatóját, Marissa Mayert és Cheryl Sandberg Facebook-vezérigazgatót, Anna Wintourt, az amerikai Vogue magazin főszerkesztőjét és Haim Sabant, aki a többi között a spanyol nyelvű országos tévécsatorna, az Univision tulajdonosa is.

A John Podesta kampányfőnök meghackelt elektronikus leveleiből is szemezget a lap: az egyikből kiderül, Haim Saban hogyan ajánlotta fel a spanyol ajkú szavazók megnyerésére az Univisiont Hillary Clinton kampánycsapatának.

Korábban írtuk: Trump trágár beszéde miatt egyre több Clinton támogatója

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »