Október közepétől cserélik Európában a Galaxy Note 7 készülékeket

A Samsung Electronics Co. Ltd. pénteken bejelentette, hogy várhatóan 3 milliárd dolláros működési eredmény kieséssel kell számolniuk a következő két negyedévben a túlhevülő Samsung Galaxy Note 7 termékük értékesítésének beszüntetése miatt.

A kilátások szerint a 2016 harmadik negyedévétől 2017 első negyedévének végéig tartó időszakban veszteségük így meghaladja majd az 5,3 milliárd dolláros összeget a túlmelegedés okozta gondok miatt, a pénteki 3 milliárd dolláros előrejelzés bejelentését megelőzően a globális okostelefon piac vezető szereplője szerdai közleményében 2,3 milliárd dolláros harmadik negyedéves bevételkiesésről beszélt.

A Galaxy Note 7 készülékeket – amelyet az Apple legújabb iPhone versenytársának szántak az okostelefonok felső kategóriás piacán – a hét elején vissza kellett hívni a forgalomból, kevesebb mint 2 hónappal a bevezetése után, biztonsági okokból.

A Samsung 7,2 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el a második negyedévre, amelyből a mobiltelefonok értékesítése 57%-ot tett ki. A negatív hírek hatására a Samsung részvények 8 százalékot estek ezen a héten.

A kieső bevétel pótlását a Galaxy S7 és S7 Edge termékek bővített értékesítésével próbálja majd kompenzálni a cég, illetve nyilatkozatuk szerint jelentős változásokat eszközölnek a minőségbiztosítási folyamatokban, így javítva a termékeik biztonsági színvonalát.

A befektetők és az elemzők szerint annak ellenére, hogy a Samsung gyorsan tájékoztatta a piacot a lehetséges pénzügyi mínuszokról, még ennél is nagyobb veszteségeket sem lehet kizárni a tech ipar egyik leglátványosabb termékének a hiányosságai miatt.

Amit viszont pénzben nem lehet mérni az az, hogy a fogyasztók bizalmából mit vesz el egy ilyen botrány. A hírnévrontás potenciálisan károsabb lehet, mint a visszahívási költségek, főleg egy olyan szektorban, ahol a versenytársak alig várják, hogy lecsaphassanak a gyengeség legapróbb jelére is.

galaxy-note-7_970

„Az értékesítés hatása a többi modellre még nem világos” mondta Kim Sung-soo az LS Asset Management alapkezelője. „A prémium termékük visszahívása károsítani fogja a Samsung márkát és ártani fog a többi modell iránti keresletnek. Nehéz egy ilyen hatást mérni” – tette hozzá az alapkezelő.

A Note 7 összeomlása egy kellemetlen időszakban jött a Dél-Korea legnagyobb családi konglomerátuma által irányított cégben, ahol éppen egy örökösödési folyamat zajlik, az amerikai Elliott Management fedezeti alap pedig jelentős szerkezetátalakítást kért tőlük.

Park Jung-hoon a HDC Asset Management alapkezelője azt nyilatkozta, hogy annak ellenére, hogy a jövőbeli veszteségek nem lesznek olyan rosszak, mint az idei harmadik negyedévben, a vállalatnak keményen dolgoznia kell, hogy visszanyerje a fogyasztók bizalmát. „A kérdés az, hogy a zászlóshajó S7 ki tudja-e tölteni a Galaxy Note 7 által hagyott űrt és a Samsung mennyire tudja visszaerezni a bizalmat az S8 megjelenéséig.” – mondta az alapkezelő. Az elemzők az S8 megjelenését 2017 első negyedévére várják.

A márka újraépítésének egyik alapja a hiba gyors felderítése és kommunikációja lehetne – eddig a vállalat a rossz minőségű akkumulátorokra panaszkodott, de ez nem ad magyarázatot a kicserélt készülékek túlhevülésére.

A befektetők is várják, hogy a cég kimutassa „elkötelezettségét a részvényesek iránt” részvény visszavásárlások vagy nagyobb osztalékok formájában.

A Samsung bejelentette, hogy azok az amerikai és dél-koreai vásárlók, akik a hibás Galaxy Note 7 termékeiket más Samsung termékre cserélik, pénzügyi kompenzálásban részesülnek egy maximum 100 dolláros levásárolható kupon formájában. Azok a vásárlók, akik visszakérik a pénzüket vagy más márkájú okostelefonra cserélik a hibás Galaxy Note 7 telefonjukat, 25 dolláros kompenzációt kapnak. A bejelentés azon erőfeszítések része, hogy megakadályozzák a vásárlók elpártolását, miután szeptember 15-től majdnem 2 millió Galaxy Note 7 telefont hívtak vissza.

Európában körülbelül 50 ezer Note 7 telefont értékesítettek, ebből 45 ezer telefont már kicseréltek mielőtt kiderült, hogy a cserekészülék is túlhevül. A vállalat szerint Európában október 17-től kezdik el a készülékeket kicserélni vagy visszatéríteni az árukat.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »