Berlinbe is elért a júliusi török puccskísérlet

Menedékjogot kért Németországban több török diplomata a hazájukban történt puccskísérlet után – írta pénteken hírportálján a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap, kiemelve, hogy az ügy tovább növelheti a feszültséget a berlini és az ankarai vezetés viszonyában.

A müncheni lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportjának beszámolója szerint török biztonsági szervek úgy tudják, hogy július 15-én éjjel, a törökországi hatalom-átvételi kísérlettel egy időben a berlini török nagykövetségen puccsisták megpróbálták átvenni az irányítást, a külképviselet kormányhű dolgozói pedig elbarikádozták magukat a német főváros kormányzati negyedében álló épületben.

A törökországi puccskísérlet bukása után nyolc török diplomatát rendeltek haza Németországból, és a Süddeutsche Zeitung, az NDR és a WDR értesülése szerint legkevesebb hárman nem tértek vissza hazájukba, hanem menedékjogot kértek a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál – köztük van a berlini nagykövetség korábbi katonai attaséja is.

A hivatal még nem döntött a kérvényekről, az ankarai vezetés pedig egyelőre nem tiltakozott amiatt, hogy hazarendelt diplomatái Németországban tartózkodnak és egy állami intézményhez fordultak, hogy ne kelljen visszatérniük. Azonban az ügy újabb tehertétel lehet a német-török kormányzati kapcsolatokban, ha politikai menedékjogot kapnak.

Berlin és Ankara viszonya azután vált feszültté, hogy a német szövetségi parlament júniusban egy határozatban népirtásnak minősítette az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve kezdődött örményellenes vérengzéseket.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A feszültség csak az utóbbi hetekben kezdett oldódni, miután a német kormány világossá tette, hogy a parlamenti határozatnak nincs jogi következménye.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »