A 13,6 milliárd eurós fejlesztési támogatás gyógyír lesz Afganisztánnak

Afganisztán 13,6 milliárd euró (1 euró mintegy 310 forint) fejlesztési támogatást kap nemzetközi adományozóitól a 2020-ig tartó időszak alatt – közölte Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Afganisztán megsegítésére rendezett brüsszeli nemzetközi adományozó értekezlet második, befejező napját követő sajtótájékoztatóján szerdán.

Mogherini elmondta, hogy a 75 ország és 26 nemzetközi szervezet részvételével zajló konferencián várakozáson felül sikerült mozgósítani olyan jelentős támogatási összeget, amely Afganisztán békéjének és stabilitásának megteremtését szolgálja majd.

A főképviselő bejelentette, hogy az Európai Unió és tagállamai a következő négy évben közel 5 milliárd euró azaz éves bontásban 1,2 milliárd euró segélyt juttatnak a közel negyven éves háborúskodás sújtotta és a terrorizmus fenyegette országnak. Ezzel a támogatással az Európai Unió lesz az egyik legnagyobb adományozója az afganisztáni béke megteremtésének és megőrzésének – mondta.

„Afganisztán jelenébe és jövőjébe való hosszú távú befektetésről van szó, amely a gazdasági és társadalmi fejlődés által afgánok generációinak ad biztonságos és messze mutató jövőképet. Afganisztán békéjének megteremtése mindannyiunk békéjének záloga, ugyanis a béke és a stabilitás nem válaszhatóak el egymástól” -fogalmazott.

Az adományozók ugyanakkor azt várják Kabultól, hogy véghezvigye és alkalmazza a stabilitást jelentő reformtörekvéseket – hangsúlyozta az uniós főképviselő.

Asraf Gáni afgán elnök beszédében hangsúlyozta, a megállapodás és a nemzetközi adományozók támogatása „gyógyír” lesz a sok betegséggel küzdő ország számára. „Az Európai Unió és a nemzetközi adományozók elkötelezettségének sikere az afgán népen és az afgán kormányon múlik” – húzta alá az elnök. Az átláthatóság, a korrupció, a bűnözés és a stabilitás megteremtése az első számú feladat – tette hozzá. „Nem hagyhatjuk, hogy az ígéretek üres szavak maradjanak. Ez a fejlődés és a béke megteremtésének záloga” – fogalmazott.

Véleménye szerint ez úgy az adományozók, mint Afganisztán számára győztes pozíciót jelent, amely az afgán népnek, nőknek és fiataloknak ad jövőképet és távlatot az otthonmaradáshoz a megvalósuló gazdasági beruházások áltál.

Asraf Gáni újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a támogatásból a gazdasági infrastruktúra, az energiaellátás biztosítása mellett, az elmaradott területek felzárkóztatását jelentő az úthálózat fejlesztésére is jut majd, de kiemelt területként kezelik az oktatást is.

A kétnapos brüsszeli EU-Afganisztán konferencián az uniós tagországok külügyminisztereinek és szakdiplomatái mellett részt vett John Kerry amerikai külügyminiszter, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Asraf Gáni afgán elnök, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »