Trump rendbetenné az adórendszert, de egyre többen nem kedvelik

A The New York Times megszerezte a republikánus elnökjelölt, Donald Trump 1995-ös vagyonnyilatkozatát, s kiderült, hogy Donald Trump valószínűleg 18 éven keresztül nem fizetett jövedelmi adót.

A The New York Times vasárnapra virradóra az internetes oldalán nyilvánosságra hozott egy olyan – ismeretlen forrástól származó dokumentumot, melyből az derül ki, hogy Trump 1995-ben 916 millió dolláros veszteséget könyvelt el és ezért valószínűleg elkerülhette a szövetségi jövedelmi adó befizetését csaknem két évtizeden keresztül.

A Times adószakértőket kért fel a dokumentumok elemzésére, akik megállapították, hogy „a gazdagoknak különösen kedvező adószabályok lehetővé tették Trumpnak, hogy 916 millió dolláros veszteségét úgy írja le, hogy 18 éven keresztül évi több mint 50 millió dollárnyi jövedelmi adót ne fizessen be” és így az óriási veszteség miatt törvényesen kerülte el a szövetségi adó befizetését.

Trump kampánycsapata egyelőre nem erősítette meg és nem is cáfolta a dokumentum valóságtartalmát, viszont leszögezte: a lap illegálisan jutott hozzá. A nyilatkozat leszögezi azt is, hogy: „Mr. Trump több száz millió dollár értékben fizetett vagyonadókat, fogyasztási és forgalmi adókat, ingatlanadókat, városi adókat, szövetségi állami adókat, foglalkoztatási adókat és szövetségi adókat”.

Maga Trump egy Twitter-üzenetben reagált: „Valamennyi, valaha indult elnökjelöltnél jobban ismerem összetett adótörvényeinket, s én vagyok az egyedüli, aki ezeket rendbe tudja tenni”.

Donald Trump mostanáig visszautasította, hogy nyilvánosságra hozza adóbevallásait, holott ez Richard Nixon 1972-es elnökjelöltsége óta íratlan szabály, és valamennyi elnökjelölt meg is tette.

A New York Times sztorija az első nagy port kavaró esemény a múlt heti televízis vita óta, melyet a végleges adatok szerint 84 millióan követtek és ezzel a valaha volt legnézettebb vitává lépett elő. Az ABC News és a Washington Post szeptember végi felmérése szerint az amerikai felnőttek 53%-a gondolja úgy, hogy a vitát Clinton nyerte és csak 18% gondolta Trumpot győztesnek.

Ezt támasztják alá azok az adatok is, melyek szerint már az amerikaik 64%-ának van kedvezőtlen véleménye Trumpról – ez 5 százalékos növekedés a legutóbbi adathoz képest – , míg Clinton esetében ez az arány változatlanul 53%-os.

A jelöltek általános kedveltségéről sokat elárul ez az adat, miszerint a végső győztes személyétől függetlenül az amerikaiak több, mint fele nem fogja kedvelni az új elnököt – legalábbis a beiktatása idején.

Forrás: MTI / Bloomberg

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »