Törökországban nem maradhat ellenzéki média

Rádiók, televízióállomások és újságok –  összesen 32 sajtóorgánum  – bezárását rendelték el a török hatóságok terrorista propaganda terjesztésére, valamint a nemzetbiztonság fenyegetésére hivatkozva – jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.

Újságíró-egyesületek attól tartanak, hogy a hatalom a július 15-i puccskísérlet után meghirdetett három hónapos rendkívüli állapotot nemcsak az összeesküvőkkel szemben használja fel, hanem az ellenzéki hangok elnémítására is – az intézkedés keretében a török kormány törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot.

Recep Tayyip Erdogan államfő támogatja a rendkívüli állapot meghosszabbítását, mert szerinte Ankara így hatásosabb küzdelmet vívhat a terroristák ellen, beleértve a kurd lázadókat is.

A bezárt médiumok többnyire kurd etnikai vagy az alavita muzulmán vallási kisebbség orgánumai. Volt köztük olyan is, amely gyermekműsorokat sugárzott. A kurd nyelvű Zarok TV szinkronizált rajzfilmeket és népdalokat mutatott be. A török vezetés azt állítja, hogy a fellépés nem az újságírás, hanem a terrorizmus ellen irányul – a hatóságok legutóbb július 27-én 131 médiacéget zárattak be hasonló indokkal.

Az elmúlt két és fél hónapban több mint 100 újságírót vettek őrizetbe Törökországban, és mintegy 2500 zsurnaliszta vesztette el a munkáját.

Kemal Kilicdaroglu, a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke pénteken Isztambulban a külföldi sajtó képviselői előtt helytelenítette, hogy a tisztogatások keretében újságírókat és művészeket tartóztatnak le. Mint nyilatkozta: Erdogan arra használja ezt az időszakot, hogy az eltérő hangokat elhallgattassa. Úgy fogalmazott, hogy „a puccskísérlet puccsának” vagyunk szemtanúi. „Amikor a rendkívüli állapot meghosszabbításáról szóló javaslat a parlament elé kerül, ellene szavazunk majd” – szögezte le Kilicdaroglu.

A CHP a mandátumok negyedével rendelkezik a török törvényhozásban. „A végsőkig védelmezzük a demokráciát” – tette hozzá. A CHP-elnök úgy véli, hogy a parlament helyett már Erdogan kezében összpontosul a hatalom és Törökországban gyakorlatilag elnöki rendszer van.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »