Banco de España: 3,2 százalékos gazdasági növekedés várható

Felfelé módosította a várható éves spanyol gazdasági növekedést a nemzeti bank csütörtökön, mert újabb számításaik szerint az általuk korábban jelzett 2,8 százalék helyett 3,2 százalékos GDP-arányos növekedésre lehet számítani 2016 végéig.

A Banco de España az internetes oldalán közzétett dokumentumban megállapítja, egyelőre nem okozott károkat a gazdaságnak, hogy Spanyolországban már kilenc hónapja nincs kormány, és hiányoznak a gazdaságpolitikai intézkedések. (Az ügyvezető kormány hatásköre korlátozott).

Ugyanakkor a jelentés figyelmeztet a politikai helyzet országon belüli és kívüli kockázataira: előbbihez sorolja a szükséges reformok hiányát a gazdaság növekedés gyorsításhoz, továbbá az államháztartási deficit leküzdéséhez, amellyel elérhető az Európai Unió által elvárt 3 százalékos hiánycél.

A spanyol központi bank szerint a Brüsszel által erre az évre jóváhagyott 4,6 százalékot sem sikerül majd tartani, úgy véli, hogy az évet 4,9 százalékos deficittel zárja majd a dél-európai ország. A központi bank következő évi előrejelzése 3,6 százalékos hiány, ami 0,5 százalékkal haladja meg az uniós várakozásokat.

A jelentés elismeri, hogy számításaiban egyelőre nincsenek benne azok a hiánycsökkentő intézkedések, amelyeket a kormány megígért Brüsszelnek, hogy elkerülje a szankciókat.

A központi bank a spanyol gazdaságra hatást gyakorló külső kockázatok között említi a feltörekvő gazdaságok rosszabb eredményét, a világpolitikai feszültségek világkereskedelemre gyakorolt lehetséges hatását, és Nagy-Britannia Kiválását az EU-ból. Utóbbi miatt kisebb exportnövekedésre számít.

A Banco de España úgy látja: a gazdasági növekedés lendülete 2017-re 2,3, 2018-ra 2,1 százalékra csökken, de optimista a foglalkoztatást illetően, és 2018 végére 17 százalék alatti munkanélküliségi rátát kalkulált, amennyiben az eddigi ütemben folytatódik a munkahelyteremtés.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »