A Lufthansa felvásárolja a belga nemzeti légitársaság jogutódját

Teljes mértékben felvásárolja a belga Brussels Airlines anyavállalatát, az SN Airholdingot az eddig 45 százalékos tulajdonrészt birtokló Lufthansa-csoport – közölte a német légicég szerdán.

Tájékoztatása szerint a lépést azok után hozza meg a társaság, hogy az igazgatóság jóváhagyta a korábbi, 45 százalékos részesedés szerzéséről szóló szerződésben foglalt opciót, és lehívja a fennmaradó 55 százalékot is. A tranzakció 2017 elején zárulhat le, addig a felvásárlás pontos részleteit véglegesítik.

A Lufthansa-csoportnak a felvásárlás után öt légitársaságra bővül portfoliója, a Brussels Airlines mellett a Lufthansa, a Swiss, az Austrian és a diszkont Eurowings tagja a vállalatnak. Egyelőre kérdéses, hogy az új akvizíció a Eurowings terjeszkedését segíti majd elő vagy az anyacég a Brussels Airlines brandjét is meg szeretné tartani. Korábbi nyilatkozatok szerint vizsgálják annak lehetőségét, hogy a brandet is továbbvinnék valamilyen formában. Mindenesetre a Brussels Airlines erős az afrikai útvonalakban, amit a Lufthansa eddig csak részben fedett le.

A mai Brussels Airlines 2006-ban alakult a jogelőd SN Brussels Airlines és a Virgin Express összeolvadásával, a Lufthansa uniós jóváhagyás után 2009-ben szerzett 45%-os tulajdonjogot a belga társaságban.

A Brussels Airlines jogutódja az 1923 és 2001 között üzemelő belga nemzeti légitársaságnak, a Sabenának, amely csődeljárás miatt szűnt meg.

Az elmúlt évben a Brussels Airlines 34 millió euró adózott nyereséget ért el szemben az egy évvel korábbi 23 milliós veszteséggel. A Lufthansa a korábbi 45%-os tulajdonrészhez 65 millió euróért jutott hozzá, még 2009-ben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »