Irán nem kér Szaúd-Arábia javaslatából, tovább eshet az olajár

Irán olajminisztere bejelentette, hogy nem szeretnék befagyasztani termelésüket a jelenlegi szinten, ezzel visszautasították a szaúdiak ajánlatát.

Bijan Namdar Zanganeh a Bloomberg TV-nek adott interjújában kifejtette, hogy napi 4 millió hordóra tervezik növelni olajkitermelésüket, ezzel nyíltan visszautasították Szaúd-Arábia azon ajánlatát, hogy ha Irán tartja napi 3,6 millió hordós kitermelési szintjét, akkor ők a 2016 januári szintre csökkentik termelésüket. Ez lett volna az alapja annak a megállapodásnak, melyet például Venezuela elnöke, Nicolas Maduro már nagyon várt és emelkedő pályára állíthatta volna az olajárat.

Irán azonban – az OPEC harmadik legnagyobb kitermelője – inkább a korábbi 13%-os piaci részesedésének visszaszerzésére törekszik, amihez az OPEC jelenlegi termelési szintjéhez mérve még e bejelentett 4 milliós célnál is magasabb, napi 4,4 millió hordós adat tartozik.

„Nincs napirendünkön az, hogy bármilyen egyezséget kössünk ebben a két napban.” – mondta az olajminiszter. „Azért jöttünk, hogy konzultáljunk, véleményt cseréljünk.”

Az alacsony olajár persze Iránnak sem érdeke, így a mézesmadzagot azért ő is elhúzta és megemlítette, hogy a novemberi bécsi hivatalos OPEC-találkozón már születhet egy egyezség a termelési szintekről.

„Középtávon az OPEC-nek vissza kellene állítani a kvótarendszert, a szervezetnek lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy tagjai stabilizálják bevételeiket. –  egészítette ki Zangadeh, némileg ellentmondva ezzel saját aktuális döntésüknek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »