Halványul Theresa May Vaslady megítélése

Miniszterelnökként történő hivatalba lépése után Theresa May élvezte az összehasonlítást Margaret Thatcherrel, az első nővel, aki ezt a munkát végezte. Két hónappal beiktatása után viszont már Gordon Brownhoz hasonlítják, ami inkább figyelmeztető jel.

Gordon Brown, aki Tony Blairt követte miniszterelnökként 2007-ben, nagyon sikeres pénzügyminiszter volt egy évtizeden át. A miniszterelnöki szereppel azonban küzdött, késleltette döntéseit és elidegenítette kollégáit. May – aki hat éven keresztül a belügyminiszter szerepét töltötte be – Nagy-Britannia utóbbi évtizedeinek legnagyobb kihívása, a Brexit tárgyalások előtt kapta meg a munkát.

„Mindketten introvertált személyiségek és az introvertáltak nagyon jó menedzserei lehetnek egy-egy szervezeti egységnek, amely 2-3 dologgal foglalkozik” – mondta Tim Bale a Queen Mary londoni egyetem politika professzora. „De a multitasking az egyik alapvető követelmény egy ilyen pozícióban. Brownnak gondot okozott az átgondolás nélküli gyors döntés a napi politikai kérdésekben.”

Stewart Wood, aki Brown egyik legközelebbi tanácsadója volt azt mondta, hogy „felszínes hasonlóságokat” vesz észre a két vezető között. „Akárcsak Gordon amikor beiktatták, Theresa is egy visszafogott, nem feltűnő, végezzük a munkánkat jellegű hozzáállást sugároz.”

Brown akkor találta meg a hangját, amikor például a hitelválsággal kellett megküzdenie, mert itt kihasználhatta korábbi pénzügyminiszteri tapasztalatait, de azon próbálkozásai, hogy menedzselje a saját kormányát kudarcot vallottak, amikor a pénzügyi válság végül elérte az országot. „Az események által ostromolva” mondta Wood, aki szerint Gordon nem tudott egy saját menetrendet kialakítani.

Brown politikai pályája egy figyelmeztető történet lehet arról, hogyan ne kerüljünk el bizonyos buktatókat. Ő is és May is az elődeik lemondása és versenytársaik kiesése után kerültek hatalomra, de míg Brown az elején még nem zárkózott el egy előrehozott választástól sem, csak később hátrált ki az ötlet mögül, addig Theresa May rögtön kizárta ezt az eshetőséget, azaz határozottan döntött.

Egy másik dilemma, amely mindkét vezetőt érintette az a kérdés, hogy megszakítsák a kapcsolatot az elődeik politikai irányvonalával vagy sem. „Mindig úgy éreztem, hogy Gordon egyik legnagyobb problémája az volt, hogy megtagadja vagy folytassa Blair napirendjét. A végén úgy döntött, hogy kicsit mindkettő” – mondta Wood.

Az általános vélemény szerint Brownnal ellentétben May apránként szedi szét elődje örökségét. A legutóbbi példa erre azon döntése, hogy újra legyenek tudományos alapon szelektáló állami iskolák – melyet Cameron erősen ellenzett.

  • Grammar schools
Ez a rendszer a 60-as években igen elterjedt volt Nagy-Britanniában, ugyanakkor az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult. Lényege, hogy a gyerekek 10-11 éves korukban elvégeznek egy tesztet és a jó eredményt produkáló diákok felvételt nyernek a magasabb szintű oktatást biztosító állami intézményekbe.

May, aki a leginkább várt vezető volt az ENSZ gyűlésen, nem sok új információval szolgált Nagy-Britannia kilépéséről az EU-ból és a G20 csúcstalálkozót is mindössze azzal zárta, hogy nem áll szándékában 2017 előtt tárgyalásokat kezdeményezni az EU elhagyásáról. Az eddigi szerepléseiből az szűrhető le, hogy kézben tartja a kormányrudat és megtartja magának a gondolatait. Csak egy maréknyi ember nyilatkozhat a belső köréből, ő maga pedig csak kétszer adott interjút.

Ezt a hozzáállást igazolja a Hinkley Point atomerőmű projekt kezelése is. A miniszterelnök hivatala július 29-én váratlanul elhalasztotta a somerseti erőmű felépítéséről szóló döntést és különösebb indoklás nélkül csak annyit közölt, hogy a brit kormány őszig várni akar, hogy áttekinthesse a terveket.

Franciaország és Kína számára akkor csak a találgatás maradt, hogy May blokkolni fogja a projektet vagy sem, végül szeptemberben a brit kormány új feltételekkel zöld utat adott a francia EdF energetikai konszern kínai pénzügyi részvétellel épülő Hinkley atomerőmű beruházásának.

Arra még várni kell, hogy a kormányzati ügyek szoros kézben tartása segíteni fogja vagy visszatartja majd a mostani miniszterelnököt a későbbi – egy személy által valószínűleg kezelhetetlen – Brexit tárgyalásokon. Maynek a Brexit főleg az illegális bevándorlásról szól, egy olyan problémáról, amellyel ő belügyminiszterként gyakran szembesült és állítása szerint különbséget kíván majd tenni a bevándorlók csoportjai között.

Összességében annak ellenére, hogy Theresa May-nek van néhány közös vonása Gordon Brownnal, May-nek több oka van arra, hogy optimista legyen a kilátásait illetően. A hivatali ideje alatt Brown egy Cameron vezette, fegyelmezett Konzervatív párttal állt szemben és a 2010-es választáson ennek a pártnak a vezetőjével szemben veszített is. Maynek viszont jelenleg a Jeremy Corbyn által vezetett, széthúzó Munkáspárttal kell csak szembenéznie, akinek elnökét még a saját törvényhozói is elutasítják.

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »