Renzi: a megszorítások csak Németországnak kedveznek

Matteo Renzi olasz miniszterelnök eddig csendes partnernek számított, az utóbbi napokban azonban élesen bírálni kezdte Angela Merkel pénzügypolitikáját – az irányváltásban a közelgő népszavazásnak is szerepe lehet.

A New Yorkban megtartott ENSZ-közgyűlésen, melyre eredetileg Angela Merkel is hivatalos volt, de hétvégi választási veresége miatt végül nem utazott el –  az olasz miniszterelnök élesen kifakadt a német kancellár által támogatott európai pénzügypolitikára.

„A gazdasági megszorítások iránt mutatott megszállottsága fojtogatja Európát és az egyetlen ország, aki profitál ebből a helyzetből, az Németország.” – mondta az olasz miniszterelnök. Majd azt is hozzátette: „A megszorítások erőltetése Európa szétrombolását jelenti.”

  • Obama vs. Merkel
Renzi hétvégén is erősen bírálta Merkelt a migrációs válság kezelése és az európai gazdaságpolitika miatt, míg Barack Obama elnök gazdaságélénkítő intézkedéseit követendő példaként említette.

Az olasz miniszterelnöknek elege van az EU bénázásából

Ennyire sarkosan ritkán hallani európai vezető nyílt bírálatát a Merkel által képviselt gazdasági irányvonalról, főleg nem volt ez jellemző Matteo Renzire, aki korábbi találkozóikon kiemelt figyelmet szentelt még Merkel és Hollande fogadtatásának körülményeire is: augusztus közepén Merkel, Hollande és Renzi a Garibaldi hadihajón ebédeltek, augusztus végén pedig a maranellói Ferrari-gyárba hívta meg Renzi a német kancellárt.

Olaszországban is népszavazás lesz

Az éles irányváltásban szerepe lehet annak is, hogy Matteo Renzi – David Cameronhoz hasonlóan – egy népszavazásra tette fel politikai karrierjét, mely év vége felé lesz esedékes, témája pedig az olasz alkotmány reformja. Amennyiben a népszavazáson a Renzi által szorgalmazott javaslatok győznek, az az olasz szenátus létszámának és szerepének csökkentését és egyszerűbb törvényhozást jelentene, ezáltal pedig stabilabb kormányzást tenne lehetővé az országban.

  • 63 kormány
Az olasz politikai élet mozgalmasságát jól mutatja, hogy a második világháború vége óta az országnak már 63 (!) kormánya volt, azaz átlagban közel évente volt kormányváltás. 

Ha viszont Renzi alulmarad, akkor korábbi bejelentése szerint le is mond posztjáról és Olaszország egy újabb politikai válság elé néz, ez ugyanis az ellenzéki Ötcsillagos Mozgalom megerősödését hozhatja, akik legszívesebben kivezetnék az országot az eurozónából.

Az eddigi felmérések szerint a szavazás igen szoros lesz, a Brexithez hasonlóan alig fogja meghaladni az 50%-ot a nyertes tábor.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »