Maduro szeptember végére várja az OPEC-megegyezést

Nicolas Maduro venezuelai elnök szerint nagyon közel állnak egy termelésbefagyasztásról szóló megállapodáshoz az OPEC és nem OPEC-országok között, még ebben a hónapban bejelentés jöhet.

Maduro mindezt azután jelentette be, hogy hétvégén találkozott az iráni és ecuadori elnökökkel, mely országok ugyan szintén OPEC-tagok, de a végső döntést várhatóan nem ők fogják meghozni, ez inkább Szaúd-Arábia és a nem OPEC-tag Oroszország hozzáállásán múlik majd.

 

A termelés befagyasztására (vagy bármilyen egyéb megegyezésre) mindenesetre jelenleg valamivel nagyobb esély mutatkozik, mint a legutóbbi, év eleji találkozón, azóta ugyanis Szaúd-Arábiának is egyre kényelmetlenebbé vált költségvetési hiányának finanszírozása, ezért kénytelen lesz privatizálni nemzeti olajcégének egy részét.

Ha az algériai informális OPEC-találkozón sikerül egyezségre jutniuk a feleknek, akkor egy rendkívüli, immár hivatalos ülést hívhatnak össze – jelezte Mohammed Barkindo, az OPEC főtitkára.

Az olajpiac egyelőre pozitívan reagált a hírekre, az WTI olajfajta ára felfelé mozdult el kéthetes mélypontjáról és jelenleg 44,5 dollár körül mozog.

  • Kapcsolódó híreink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »