Szigorúbb intézkedések várnak a radikális elítéltekre Franciaországban

Szigorítja a szélsőségesek fogva tartásának körülményeit a francia kormány – jelentette be Jean-Jacques Urvoas francia igazságügyi miniszter a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő lapban.

A bejelentést azt követően tette, hogy egy héttel ezelőtt a Párizshoz közeli Osny fegyházában egy iszlamista elítélt megtámadott és késsel megsebesített két börtönőrt. A miniszter Nicolas Sarkozy volt államfő, jobboldali elnökjelölt javaslatával szemben nem tervezi külön börtönök létrehozását a terrorizmussal gyanúsítottak részére. „Nem szabad lőporos hordókat létrehozni. Az igazi kihívást a rövid vagy középtávú büntetésüket letöltöttek szabadulására való felkészülés jelenti” – hangsúlyozta a tárcavezető. Jean-Jacques Urvoas ugyanakkor „azonnal” meg kívánja szigorítani a radikális elítéltek fogva tartási körülményeit azokban a börtönökben, ahol úgynevezett „radikalizálódást megelőző” egységeseket hoztak létre.

  • Részletek
Négy fegyházban (Lille-Annoeullin, Fleury-Mérogis, Fresnes és Osny) év eleje óta öt elkülönített egység működik kísérleti jelleggel radikalizmus miatt elítéltek átnevelésére. A programban önkéntes jelleggel 89-en vesznek részt. A miniszter tájékoztatása szerint a 188 francia börtönben 1400 radikálisnak tekintett embert tartanak fogva, közülük 325-öt terrorizmussal kapcsolatban gyanúsítottak meg, és 80 százalékuk még ítéletre vár.

Az öt kísérleti egységben a miniszter tervei szerint az elítéltek ezentúl rendszeresen zárkát cserélnek, amelyeket rendszeresebben fognak átkutatni. A foglyok ezentúl kevesebb személyes tárgyat tarthatnak maguknál a zárkákban, korlátozzák a vásárlási lehetőségeiket és szigorítják az elítélteknek a külső sajtótermékekhez való hozzáférését is. Ezeket az intézkedéseket már a héten életbe lépteti a miniszter. Urvoas ugyanakkor nem kívánja megszüntetni a kísérleti egységeket, de álláspontja szerint „alapvetően át kell gondolni, hogy milyen foglyokat helyeznek oda, a személyzet biztonságának megerősítése érdekében”.

A fegyőreit múlt vasárnap megsebesítő 24 éves Bilal Taghit márciusban vették őrizetbe Törökországban, miközben Szíriába tartott. Öt év börtönbüntetésre ítélték. A vasárnapi támadás miatt hivatali személy elleni terrorizmussal kapcsolatos emberölési kísérlet vádjával indult ellene eljárás. A gyanú szerint egy összehangolt iszlamista támadás történt, amelyben az elítéltet több fogolytársa is segítette.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »