Snowden: A terroristák nélkülem is mindent tudtak

Az Oroszországban élő Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja az elmúlt években titkos hírszerzési információk hatalmas tömegét szivárogtatta ki főleg a brit és az amerikai sajtónak. Nagy-Britanniában elsősorban a The Guardian című baloldali napilap dolgozta fel és közölte a Snowden által feltárt adatokat.

Alan Rusbridger, a The Guardian akkori főszerkesztője most a Financial Times című londoni gazdasági napilapnak készített interjút Snowdennel Moszkvában. A szombaton közölt beszélgetésben Rusbridger felteszi a kérdést Snowdennek: „álmatlan éjszakákon” nem gondolkodik-e azon a lehetőségen, hogy például az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet hasznot húzhatott-e az általa nyilvánosságra hozott információkból.

Snowden válasza szerint a legutóbbi európai terrortámadások gyanúsítottjait egytől egyig ismerték a hatóságok, amelyek így közvetlenül „célba vehették volna” az elkövetőket, anélkül, hogy „mindenki másról adatokat kellett volna begyűjteniük”. Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat néhai vezetője már 1998-ban felhagyott a mobiltelefonok használatával, és nem azért, mert kiszivárogtatások jelentek meg a sajtóban, hanem azért, mert „terroristakörökben érvényesül egyfajta agresszív darwinizmus”. Snowden szerint ennek lényege az, hogy a terroristák már évekkel a megfigyelési módszerek nyilvánosságra kerülése előtt tudnak e technikákról, „mert ha nem tudnának róluk, akkor már halottak lennének”.

Snowden szerint sem nyilvános, sem titkosított bizonyítékok nincsenek arra, hogy az elmúlt három évben elkövetett terrortámadások bármelyikét meg lehetett volna akadályozni, ha a sajtó úgy dönt, hogy nem közli az általa kiadott információkat, és a hírszerző szolgálatok továbbra is titokban használhatták volna ezeket a felderítési programokat.

Brit titkosszolgálati vezetők azonban több nyilatkozatukban is annak a véleményüknek adtak hangot az elmúlt években, hogy Snowden komoly károkat okozott. Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese nemrégiben egy BBC-műsorban például kijelentette: Snowden kiszivárogtatásai kikezdték a terrorelhárító szervezetek életvédelmi képességét, mivel a terroristák és a bűnszervezetek most könnyebben megtalálják a „réseket” a szolgálatok működési rendszerein.

Snowden a szombaton ismertetett interjúban közölte, hogy semmiféle kapcsolatot nem tart fenn az orosz hatóságokkal, és továbbra is az Egyesült Államokhoz fűzi a „legerősebb lojalitás”. Bírálta az emberi jogok oroszországi helyzetét, de hozzátette: ennek javításáért semmit nem tud tenni, és egyébként is saját hazája „rendbetételét” tartja a legfontosabbnak. Arra a kérdésre, hogy valóban egy Rubik-kockába rejtett memóriakártyán csempészte-e ki az NSA-tól a később nyilvánosságra hozott titkos adatokat, ahogy az Oliver Stone róla készült új életrajzi filmjében szerepel, Snowden csak annyit mondott, hogy ez Stone egy minapi nyilatkozata szerint is „dramatizált elemként” került be a filmbe, mivel ő sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó semmit arról, hogy ténylegesen hogyan vitte ki az információkat.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »