Óriási deficitje miatt spórolnia kell Szaúd-Arábiának

Szaúd-Arábia egyre nagyobb gonddal küzd a költségvetési deficitje miatt – a Bloomberg által megszellőztetett információk szerint 20 milliárd dollár értékben fújnak le projekteket, a minisztériumok költségeit pedig negyedével csökkentik.

Meg nem nevezett források szerint a kormány több ezer projektet helyez felülvizsgálat alá, összesen 69 milliárd dollár értékben, melyeknek mintegy harmadát megszüntethetik. Egy másik terv szerint pedig a deficitcsökkentés érdekében néhány minisztérium kiadásait is megvágnák, sőt akár minisztériumok bezárására is sor kerülhet.

A világ legnagyobb olajkitermelője az alacsony olajárak miatt korábban elképzelhetetlen lépésekre kényszerül, hogy csökkentse költségvetésének hiányát, mely tavaly a GDP 16%-át (!) tette ki (összehasonlításképpen: az EU-ban 3% az elvárt hiánycél, melyet a tagok többé-kevésbé teljesítenek is). Nemrég jelentették be azt is, hogy részben privatizálják nemzeti olajtársaságukat, a Saudi Aramco-t, melynek során 2018-ig 5%-ot értékesítenének a társaságból, ezzel jelentős bevételt generálva a költségvetésbe. Az első becslések 2000 milliárd dollár feletti árról szólnak, de az árképzés nagyban függ majd az olajárak alakulásától is.

Szaúd-Arábiának így jelenleg két fő célja van: egyrészt feljebb kellene tornásznia az olajárat, erre a kitermelés befagyasztása vagy csökkentése lehetne a célirányos lépés, illetve át kell alakítania gazdaságának szerkezetét egy kevésbé olajfüggő modellre.

Az olajkitermeléssel kapcsolatban történő előrelépésre a szeptemberi algériai informális OPEC-találkozó nyújthat alkalmat, de a szaúdiak eddig nem mutattak túlságosan nagy rugalmasságot a kérdésben, a gazdaság szerkezetének átalakítására vonatkozóan pedig éppen a projektek leállítása jár nem kívánt hatással, így valamelyik oldalon mindenképpen a stratégia módosítására lesz szükség.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »