Visszalépett a Világbank tagjelöltségtől a volt spanyol miniszter

Visszalépett a Világbank igazgatósági tagjelöltségtől a tavaszi offshore-botrányba belebukott volt spanyol ipari miniszter, miután jelölése miatt számtalan kritika érte az ügyvezető spanyol kormányt.

José Manuel Soria szerdán nyilvánosságra került levelében, amelyet a gazdasági államtitkárnak címzett, hangsúlyozta: annak ellenére dönt a visszalépés mellett, hogy semmilyen bírósági ügyben nem gyanúsított, nem vádlott, nem ítélték el, továbbá nem találták alkalmatlannak sem a feladat betöltésére.

A volt miniszter döntését sokan nagy megkönnyebbüléssel fogadták a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) soraiban, korábban több vezető politikusuk is helytelenítette Soria jelölését, amely azután derült ki, hogy Mariano Rajoy ügyvezető miniszterelnököt nem választotta újra a parlament többsége a kormányfői posztra.

Rajoy, akit hat igen szavazat választott el attól, hogy ismét kormányt alakíthasson, már jelezte, hogy újabb egyeztetésekkel és tárgyalásokkal megpróbálja megszerezni a hiányzó voksokat. A helyzetnek azonban nem kedvez a Soria-ügy kipattanása, a parlamenti pártok mind bírálták az ügyvezető kormányt a bukott miniszter világbanki jelölése miatt.

Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára szerint a visszalépés igazolja, hogy a jelölés „erkölcstelen” volt, és hamisan próbálták igazolni. A pártok követelik, hogy Luis de Guindos gazdasági miniszter a parlamentben adjon magyarázatot Soria jelölésére, és várhatóan rendkívüli ülés összehívását kezdeményezik az ügyben.

Mariano Rajoy hétfőn a kínai Hangcsouban, a G20 csoport kétnapos értekezletén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a jelölés – amelyről egy bizottság határozott – „adminisztratív” döntés volt, nem pedig politikai.

José Manuel Soria április közepén nyújtotta be lemondását az ipari, energiaügyi és turizmusért felelős miniszteri posztról miután a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodából kiszivárgott iratok alapján a sajtó beszámolt arról, hogy két, külföldi adóparadicsomban bejegyzett offshore cég igazgatója volt.
A volt miniszter lemondott parlamenti mandátumáról, a konzervatív Néppárt kanári-szigeteki elnökségéről, és bejelentette, hogy visszavonul a politikai élettől.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »