65 milliárd dollár fölé emelte felvásárlási ajánlatát a Bayer

A német gyógyszer- és vegyipari óriás Bayer AG hétfőn bejelentette, hogy a Monsanto vetőmaggyártó felvásárlásával kapcsolatos tárgyalások előrehaladtak és ezzel egyidejűleg ismét megemelték ajánlatukat, immár 65 milliárd dollár feletti összeget ajánlanak a cégért.

A Bayer bejelentése szerint azzal, hogy 125 dollárról 127,5 dollárra emelték részvényenkénti ajánlatukat, a két fél árelképzelései jelentősen közeledtek – ugyanakkor az ártényezőn kívül még a versenyfelügyeleti szabályozással is akadhatnak gondok. A Monsanto ugyanis már jelenleg is a világ legnagyobb vetőmaggyártója, így ha a Bayer érdekeltségébe kerülne, azzal a versenyszabályoknak történő megfelelés érdekében elképzelhető, hogy bizonyos üzletágaitól meg kellene válnia.

A Monsanto egy rövid közleményben tudatta, hogy konstruktív megbeszéléseket folytattak a Bayerrel és megerősítették a 127,5 dolláros készpénzes, részvényenkénti ajánlat tényét. Jelezték ugyanakkor azt is, hogy más – meg nem nevezett – érdeklődőkkel is tárgyalásokat folytatnak és jelenleg egyáltalán nem biztos, hogy bármelyik üzlet megvalósul.

  • Nagy a mozgolódás a vegyiparban
A ChemChina idén vásárolta fel a svájci Syngenta-t 43 miliárd dollárért, miután a Syngenta épp a Monsanto korábbi ajánlatát utasította el, a Dow Chemical és a DuPont pedig egy 130 milliárd dollár értékű egyesülésen dolgoznak, amely ha létrejön, akkor 3 különböző üzletágra bontják tevékenységeiket.

A Bayer még május elején jelentette be, hogy ajánlatot tett a Monsanto felvásárlására, az ajánlati ár akkor még csak 122 dollár volt részvényenként, majd július közepén már 125 dollárral próbálkoztak, de ezeket a számokat a Monsanto még nem találta megfelelően vonzónak.

Bayer_grafikon
A Bayer tőzsdei árfolyama viszont azt jelzi, hogy a befektetők nem kifejezetten örülnének egy magas beszerzési költségű felvásárlásnak, az első bejelentéskor (még májusban) a német óriás részvényárfolyama 83 euró alá esett, miközben 2015 márciusában még 140 euró felett járt.

Az árfolyam ilyen mértékű esése persze nem kizárólag a felvásárláshoz köthető, de tény, hogy az ajánlati ár minden egyes emelésénél kissé megbicsaklik az árfolyam és az utóbbi hónapokban a papír a német részvényindexhez képest alulteljesítő volt.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »