Theresa May nem jutott előrébb a G20 csúcstalálkozón

Theresa May az első csúcstalálkozóján – mint brit miniszterelnök – kapott egy kis ízelítőt, hogy milyen nehéz lesz kielégíteni az otthoni szavazókat és a külföldi kormányokat a Brexit tárgyalásokon.

May zárta a G20 csoport találkozóját a kínai Hangcsouban, ahol arról beszélt, hogy Nagy-Britannia vezető pozíciót tölt be a globális szabadkereskedelemben, illetve kizárta a különböző kritériumok alapján összeállított pontozásos elbírálási rendszert a más EU-tagállamokból Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás szabályozásának lehetséges módozatai közül. May ugyanakkor megerősítette, hogy nem áll szándékában 2017 előtt tárgyalásokat kezdeményezni az EU elhagyásáról.

Shinzo Abe japán miniszterelnök Theresa May együttműködését kérte, hogy növelje a tervezhetőséget a brit földön lévő japán vállalatok számára, Barack Obama pedig jelezte, hogy egy britekkel kötendő kereskedelmi paktum most nem prioritás az Egyesült Államok számára, ugyanakkor a kilépésnek az Európai Unióból a későbbiekben ára lesz.

Nyilvánvaló a türelmetlenség

„A nemzetközi közönség türelmetlen és a brit gazdaságot figyeli, ugyanakkor May-nek a legfőbb kihívást a bevándorlás jelenti majd. A nyomás egyelőre elviselhető” – nyilatkozta Carsten Nickel a brüsszeli Teneo Intelligence elemzője.

Londonban viszont a Brexit kampány korábbi vezetői kritikával illeték a brit miniszterelnök asszonyt a pontalapú bevándorlási rendszer elutasítása miatt. A pontalapú rendszer a Brexit kampány egyik kiemelt eleme volt a bevándorlás megfékezésére.

A másik oldalon viszont Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök jelezte, hogy kormánya szívesen köt kereskedelmi egyezséget Nagy-Britanniával, amint az kilép az EU-ból.

Hinkley Point

2014-ben az Európai Bizottság zöld utat adott egy újabb erőmű építésére a nyugat-angliai Hinkley Pointban. A nukleáris létesítmény 18 milliárd fontos költségvetésű bővítési beruházása már most is többéves késésben van, az eredeti átadási határidő 2017 volt. Az új reaktoregység építését harmadrészben kínai beruházók finanszíroznák.

Theresa May brit miniszterelnök hivatala július 29-én váratlanul elhalasztotta a somerseti erőmű felépítéséről szóló döntést. A Downing Street nem indokolta a döntés elhalasztását, csak annyit közölt, hogy a brit kormány őszig várni akar, hogy áttekinthesse a terveket. Egyes források szerint viszont a miniszterelnökben nemzetbiztonsági aggályok merültek fel amiatt, hogy Kína is érdekelt a projektben.

A G20 találkozón hivatalosan nem merült fel a hinkley pointi erőmű megépítésének a kérdése. A brit miniszterelnök viszont jelezte, hogy a hónap végén születik döntés ebben az ügyben, ugyanakkor a kapcsolata Kínával nem csak erről a beruházásról szól.

Xi Jinping kínai elnök elismerte, hogy  az új brit kormánynak szüksége van időre, hogy felülvizsgálja a döntéseket , illetve Kína nyitott egy kétoldalú kereskedelmi megállapodásra. Theresa May jövő évben tesz hivatalos látogatást Kínában.

A japánok is aggódnak

Néhány nappal azután, hogy kormánya egy 15 oldalas dokumentumot jelentetett meg, amelyben a japán vállalatokat érintő brit veszélyeket sorolja az Unióból való kilépés után, Abe miniszterelnök jelezte Maynek, hogy a japán beruházások az országában attól függnek, hogy Nagy-Britannia kap-e hozzáférést a kilépés után az EU egységes piacához. 2014 végére Japán beruházásainak értéke elérte a 38 milliárd fontot Nagy-Britanniában a Nissan Motor Co. és Nomura Holdings. Inc vállalatokkal együtt.

Kapcsolódó cikkünk: 

Észak-Korea három ballisztikus rakétát lőtt a tengerbe a keleti partjáról Japán felé, emlékeztetőül a globális biztonság kockázataira, miközben a világ vezetői Kínában gyülekeztek a G20 csúcstalálkozó második napjára.

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »