Porosenko: Moszkva veszélyt jelent Európára

Moszkva törekvései az európai biztonsági rendszer megsemmisítésére kontinentális és globális problémát jelentenek, amelyet nem lehet kétoldalú alapon megoldani – figyelmeztetett Petro Porosenko ukrán elnök kedden a kijevi parlamentben, a törvényhozás őszi ülésszakát megnyitó beszédében.

Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajnának továbbra is szüksége van nyugati partnerei támogatására az orosz agresszióval szembeni küzdelmében. Elismerte ugyanakkor, hogy Kijevnek egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül a nemzetközi közösség támogatását fenntartania „különböző objektív és szubjektív tényezők” miatt.

Porosenko ismételten leszögezte, hogy Ukrajna területi épségét helyreállítani katonai eszközökkel nem lehet, csakis politikai és diplomáciai úton. Kijelentette, hogy Kijev érdekelt a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus megoldására életre hívott minszki tárgyalások folytatódásában és az úgynevezett normandiai formátum azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével zajló rendezési folyamat fenntartásában. Hozzáfűzte, hogy a Donyec-medence oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló részének visszaintegrálása, Ukrajna szuverenitásának helyreállítása a keleti országrészben „nehéz, fájdalmas és hosszú” folyamat lesz. Leszögezte azonban, hogy bízik ennek megvalósulásában.

„Egyfelől hadseregünk pusztán védelmi képességekkel rendelkezik. Másfelől az ellenség a leginkább urbanizált, sűrűn lakott körzetekbe vette be magát, olyan településekre, ahol honfitársaink laknak. Ezért a területi épség helyreállítása kizárólag politikai, diplomáciai úton valósítható meg, ugyanakkor azonban a fegyveres erők védelmi képességeinek növelését is meg kell kezdeni” – fejtette ki az ukrán elnök. Megismételte, hogy az augusztus 24-én, Ukrajna függetlenségének 25. évfordulóján Kijevben tartott nagyszabású katonai parádé célja az ország katonai felkészültségének demonstrálása volt.

Az államfő beszédében közölte, hogy adatai alapján a Donyec-medencében jelenleg csaknem 38 és fél ezer, Moszkva által támogatott fegyveres harcol. Ezek a fegyveres csoportok több mint 600 harckocsival, 1250 egyéb katonai páncélozott harcjárművel, 750 tüzérségi rendszerrel és 300 rakéta-sorozatvető eszközzel rendelkeznek.

Porosenko szavai szerint az, hogy kell-e ismét mozgósítani Ukrajnában a tartalékosokat, a Kreml lépéseitől függ. „Személy szerint én nem szeretnék sem újabb mozgósítást, sem hadiállapotot” – jegyezte meg. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Európában Ukrajnának van a leghosszabb határa Oroszországgal, amelyen keresztül folyamatos fenyegetésnek van kitéve Moszkva részéről. Hozzátette, hogy az ország déli részén, a Krím félsziget felől továbbra is komoly veszélye van újabb fegyveres agresszió bekövetkeztének.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »