Átmeneti menekülttábort hoznak létre Párizsban

Október közepén nyílik meg Párizsban az első átmeneti menekülttábor, ahol eleinte egyszerre mintegy 400, az év végén pedig már 600 embert tudnak majd ellátni – jelentette be kedden Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere.

A városvezető tájékoztatása szerint a Párizs északi részén, egy korábbi ipari területen, a francia állami vasúttársaság (SNCF) egyik raktártelepén kialakítandó központ csak férfiakat fogad majd 5-10 napos időszakra azért, hogy „megpihenjenek, orvosi ellátásban és pszichológiai segítségben részesüljenek”, valamint tanácsokra is számíthatnak a helyzetükkel, illetve azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak a jövőben. Egy másik, nőknek és gyereknek fenntartott 350 férőhelyes központ várhatóan az év végén nyílik meg, egy volt üzemi telepen Párizs egyik délkeleti elővárosában, Ivry-sur-Seine-ben.

Anne Hidalgo ígértet tett arra, hogy a város szükség esetén további létesítményeket hoz majd létre. Ugyanakkor kiemelte, hogy ezek átmenti helyszínek, „amelyeknek kettő-négy éven belül más rendeltetésük” lesz, ezért hosszú távon ki kell majd üríteni őket. A polgármester elmondta: az átmeneti menekülttáborok célja, hogy szállást biztosítanak az embereknek addig, amíg azokat az illetékes hatóságok megfelelő szállásokra irányítják. A táborokat a menekülteket évtizedek óta segítő Emmaus karitatív szervezet működteti majd.

A létesítmények kialakítása 6,5 millió euróba kerül, amelynek 80 százalékát a fővárosi önkormányzat, a fennmaradó 20 százalékot az állam állja. A város a működtetés költségeinek felét is finanszírozza, évente mintegy 1,2 millió euróval.

Az elmúlt évben gombamód szaporodtak el az illegálisan kialakuló sátortáborok Párizsban és környékén, amelyeket a hatóságok rendszeresen felszámolnak. Legutóbb kedd reggel ürített ki egy táborhelyet a rendőrség Párizs északi részén, ahol több száz migráns élt sátrakban. A francia főváros ugyanis a Nagy-Britannia, illetve az északi országok felé igyekvő migránsok egyik tranzitállomása lett. A polgármesteri hivatal ezért májusban bejelentette, hogy létrehoz egy hivatalos menekülttábort.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »