A CNN feltárta a párizsi merényletre készülő terroristák útvonalát

A CNN amerikai hírtelevízió információi szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyre kifinomultabb hálózattal tevékenykedik Európában, s tavaly novemberben több európai országban készített elő merényletet.

A CNN hírtelevízió rendkívül részletes beszámolója szerint az Iszlám Állam tavaly novemberben sokkal kegyetlenebb, még több áldozattal járó merényletet készített elő Párizsban annál, mint ami végül történt, s utána több európai országban is terrortámadásokat tervezett.

Európai nyomozókra hivatkozva a CNN arról tudósított, hogy az Iszlám Állam tavaly nemcsak Párizsban, hanem más francia városokban és Hollandiában is terrortámadásokat akart elkövetni. A CNN oknyomozó riporterei hónapokon keresztül dolgoztak összeállításukon, több ezer oldalnyi dokumentumhoz, nyomozati anyaghoz és fotóhoz jutottak hozzá különböző európai, de elsősorban francia és belga nyomozó szervektől.

A terroristák útvonala

A terroristák útvonala

A dokumentumok új részleteket tárnak fel a többi között arról a két letartóztatott terroristáról, akiknek eredetileg szintén az lett volna a feladatuk, hogy részt vegyenek a novemberi párizsi terrorakcióban és az is kiderült, hogy volt egy harmadik terrorista is, aki részt vett a párizsi merénylet előkészítésében, majd utána még hónapokig szabadon tevékenykedett Európában, s csak most júliusban tartóztatták le.

  • Hamis útlevél miatt késtek
A két terrorista, akik végül nem értek oda időben a párizsi merényletre, a szíriai Rakkából a törökországi Izmíren keresztül jutottak el Görögországba, majd Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia érintésével az ausztriai Salzburgban kötöttek ki, de Görögországban kiszúrták hamis útleveleiket, így közel egy hónapig ott tartották őket.

A görögök végül október végén elengedték őket és folytatták útjukat a menekült útvonalon, végül november 14-én, a párizsi merényletek másnapján értek el Salzburgba, ahol menedékért folyamodtak és több hétig vártak, a dokumentumok szerint újabb utasításokra. Letartóztatásuk előtt pár nappal Párizsba tartó vonatokról gyűjtöttek információkat és Belgium, illetve Franciaország felé irányuló telefonhívásokat kezdeményeztek. 

A CNN-hez eljutott dokumentumok szerint az Iszlám Állam Európában lévő terroristáinak jól szervezett hálózatuk van, jelenleg is a kontinensen tartózkodnak, és várják az utasításokat a Szíriában lévő „főnököktől”.  A hírtelevízió dokumentumai szerint az Iszlám Állam európai szervezetét Amn el-Kharjinak hívják, terroristái a közösségi médiaplatformok egész sorát használják, így például a Vibert, a WhatsAppot, a Telegramot, s képesek kódolt üzenetek küldésére, vagy a telefonszámuk elrejtésére is.

A terroristák állandó kapcsolatban állnak egymással, információkat cserélnek, többek között arról, hogy hol, melyik határon, hogyan jutnak át illegálisan. A francia terrorelhárítás fényt derített arra, hogy az egyik alkalommal a terroristák azt az információt kapták társaiktól, hogy legjobb, ha a vonat mosdóiban rejtőznek el.

Az európai terrorelhárítók azonban egyre több információhoz jutnak róluk, annak ellenére is, hogy munkájukat a terroristák kódolt üzenetváltásai megnehezítik. A francia terrorelhárítók tapasztalatai szerint az Iszlám Állam területéről Európába utazó terroristák többnyire szíriai menekülteknek adják ki magukat.

Forrás: MTI / CNN

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »