Várhatóan a Brexit után sem változik az EU-állampolgárok helyzete

Theresa May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott interjút, és részletesen kitért a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok helyzetére is.

Arra a riporteri felvetésre, hogy az uniós társállamokból érkezett munkavállalók komolyan aggódnak jövőjük miatt, a brit kormányfő kijelentette: egészen addig, amíg Nagy-Britannia az Európai Unió tagja, a külföldön született, Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok pozíciója semmiképpen sem változik.
„Azt szeretném, ha jelenlegi státusukat a jövőben is garantálni tudnám, és arra számítok, hogy ezt meg is tudom tenni. Ez egyetlen esetben nem lenne lehetséges: akkor, ha a külföldi EU-tagállamokban élő brit állampolgárok státusát nem garantálják” a fogadó országok – mondta Theresa May.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint ez megtörténhet-e, a brit kormányfő kijelentette: egyértelműen arra számít, hogy a többi EU-tagállam garantálja majd az ott élő britek jogi státusának változatlanságát, és ennek alapján számít arra is, hogy garantálható lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok változatlan státusa. A brit kormány már korábban is többször hangoztatta, hogy várakozása szerint viszonossági alapon a továbbiakban is biztosítható lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve ez uniós társállamokban letelepedett britek jogainak érvényesülése.

  • Nagyvonalú megállapodás várható
David Davis, a brit EU-tagság megszűnési folyamatának irányítására újonnan létrehozott minisztérium vezetője nemrégiben egy lapinterjúban úgy fogalmazott, hogy „nagyvonalú megállapodás lesz a már itt tartózkodó EU-migránsok ügyében, és nagyvonalú megállapodást kötünk az EU-ban élő britek ügyében is”. Davis elvetette annak lehetőségét, hogy a Nagy-Britanniába települt hárommillió külföldi EU-állampolgárnak távoznia kellene a brit EU-tagság megszűnése után.

Theresa May a vasárnapi BBC-interjúban ugyanakkor kijelentette: az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás – amelyen a többség a kilépésre voksolt – megmutatta, hogy a választók nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt. Hozzátette: a kormány illetékes miniszterei már tanulmányozzák az EU-n belüli migráció szabályozásának új lehetőségeit.

Theresa May fontosnak nevezte ugyanakkor azt is, hogy Nagy-Britannia jó megállapodásra jusson az EU-val az áruk és szolgáltatások kereskedelméről. Az Európai Bizottság többször is hangoztatott jelenlegi álláspontja mindazonáltal az, hogy ha Nagy-Britannia továbbra is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

Ezzel is összefüggésben a brit kormányfő a vasárnapi BBC-műsorban úgy fogalmazott, hogy „nem lesz zökkenőmentes” a Brexit, vagyis a brit távozás az EU-ból, és az országnak fel kell készülnie „nehéz időszakokra”.
Megerősítette ugyanakkor azt a többször is hangoztatott nézetét, hogy Nagy-Britannia „sikert kovácsol” a Brexit folyamatából. Megismételte azt is, hogy a hivatalos kilépési tárgyalások 2017 előtt nem kezdődnek el, hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány nem kívánja a végtelenségig elodázni a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza az EU-tagság megszűnésének mechanizmusát, és aktiválásának bejelentésével megkezdődik a hivatalos kilépési folyamat.

May – akit a kormányzó Konzervatív Párt választott miniszterelnökké, miután elődje, David Cameron az EU-népszavazás után lemondott – elvetette az idő előtti parlamenti választások kiírását, mondván: az csak további bizonytalan időszakot eredményezne. A brit kormány mandátuma 2020-ban jár le.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »