Az Apple-büntetés csak az első lépés

Az Apple-re kiszabott rekordméretű büntetés csak az első lehet a sorban – ígéri az Európai Bizottság. Több nagyvállalat – melyek ugyan nem alkalmaznak annyira szélsőséges adózási rendszert, mint az Apple, de az ír adóparadicsomon keresztül futtatják a profitjukat – nézhet szembe vizsgálattal.

Az Apple-nek összesen nagyjából 13 milliárd eurónyi elmaradt adót kell befizetnie az ír költségvetésbe. Margrethe Vestager állítása szerint az ügy lényege az volt, hogy az Apple nem az értékesítési országokban, hanem Írországban számolta el a termékek értékesítésének árbevételét.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook és Washington vádolja a Bizottságot, mondván ez egy igazságtalan rajtaütés volt egy olyan adóval kapcsolatban, amit a vállalatnak az Egyesült Államokban kell befizetnie. Az Apple pénzügyi igazgatója, Luca Maestri azt nyilatkozta, hogy az az állítás, miszerint az Apple sehol nem fizet adót a nyeresége nagy része után, „egyszerűen nem igaz.”

Vestager erre azt mondta, hajlandó csökkenteni a büntetés nagyságát, ha Washington megadóztatja az Apple ír egységét. „Ha az amerikai adóhatóság megállapította, hogy a fizetett összegek miatt a költségmegosztási megállapodás túl kevés… nos, akkor többet kell fizetniük.” Hozzátette, hogy ha az Apple írországi egysége a jövő évben osztalékot ad az Egyesült Államoknak, akkor „békén hagyják”, jóllehet ebben az esetben az osztalék adóköteles.

Jelenleg még az Apple mellett több amerikai cég ellen van folyamatban vizsgálat, az Amazon és a McDonald’s is érintett. Vestager azonban nem volt hajlandó választ adni arra a kérdésre, hogy a már említett vállalatokon kívül hol folyik jelenleg vizsgálódás. Továbbá visszautasította azon vádakat, miszerint az Európai Bizottság módszeresen amerikai cégeket vesz célba, mondván a 2013 óta megbírságolt cégek nagy része európai.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »