Megváltozhat Szaúd-Arábia viselkedése az olajpiacon

Mintegy két éve Szaúd-Arábia egy erős lejtmenetet indított el az olajpiacon azzal a stratégiaváltással, miszerint nem alakítja kínálatát az árakhoz – tehát az olajár esése esetén nem csökkenti kitermelését – hanem a piaci részesedésének megtartására törekszik, akár akkor is, ha ez az olajárak erőteljes esését okozza.

Ezzel a lépéssel Szaúd-Arábia az új szereplőket, például az amerikai palaolaj-kitermelőket szerette volna kordában tartani, ami részben sikerült is, ugyanakkor az olajár olyan mélységbe esett, ami már a hagyományos kitermelőknek is fájt.

A leglátványosabb visszaesést Venezuela szenvedte el, ahol egy teljes szocialista rendszer dőlt romba, de Szaúd-Arábiában is jelentősen megcsappant az államkassza – olyannyira, hogy a tavalyi évben adókat kellett bevezetni, vissza kellett fogni a kiadásokat és még így is egy deficites államháztartási egyenleg jött össze.

A gazdaság szerkezetének átalakítására el is indítottak egy programot Vision 2030 néven, ami amellett, hogy hosszabb távon csökkenteni kívánja az ország olajipari függőségét, egy érdekes rövidtávú elemet is tartalmaz, mégpedig az állami olajkitermelő cég, a Saudi Aramco egy részének privatizálását.

Értelemszerűen a privatizációból a lehető legtöbb bevételre szeretnének szert tenni – és itt a lényeg -, ehhez viszont nem megfelelő egy túlságosan alacsony olajár. Minél magasabb az olajár, annál magasabb lehet a privatizációs bevétel, tehát mielőtt az értékesítésre sor kerülne, muszáj lesz változtatniuk az eddigi stratégiájukon és olyan kommunikációt kell folytatniuk, ami felfelé mozgatja az olajárat – sőt, akár egy tényleges termelés-befagyasztási megállapodásban is partnerek lehetnek, amiről legközelebb a szeptember végi algériai Nemzetközi Energia Fórumon lehet szó.

A fentiek fényében Venezuelának, Oroszországnak és a többi, a kitermelés szabályozását támogató országnak akár esélye is lehet arra, hogy a közeljövőben sikerrel járjanak és az olajár elinduljon az 50 dollár feletti szintekre.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek