Nem lesz újabb népszavazás a Brexitről

Theresa May szerdán, még az őszi politikai évad hivatalos kezdete előtt informális tanácskozásra hívta össze kabinetjét. A találkozón a kormányfő megismételte eddig is többször hangoztatott véleményét arról, hogy „a Brexit Brexitet jelent”, és nincs mód a kilépést pártolók győzelmével végződött júniusi népszavazás megismétlésére.

A brit kormányfő szerint nem szabad kísérletet tenni arra sem, hogy Nagy-Britannia a referendum eredményének ellenében „valahogy mégis” az Európai Unió tagja maradjon és megerősítette azt a korábbi kötelezettségvállalását is, hogy a brit kormány „sikert kovácsol a Brexitből”.

May szerint a szerdai kabinetülés összehívásának célja az volt, hogy a kormány tagjai áttekinthessék a népszavazás eredményéből következő „további lépéseket”, azonban most sem tett utalást arra, hogy London mikor aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely az EU-tagság megszűnésének folyamatát szabályozza.

may

Theresa May korábbi nyilatkozataiban is csak annyit közölt, hogy véleménye szerint addig nem szabad aktiválni a kilépési mechanizmus leírását tartalmazó cikkelyt, amíg nem áll össze egyértelműen a brit kormány tárgyalási stratégiája. A brit kormányfő azt azonban nem titkolja, hogy London az 50. cikkelyt az idei év vége előtt nem kívánja aktiválni.

May a népszavazás kampányában a további brit EU-tagságot pártolta, de a referendum után – és főleg miniszterelnökké választása óta – rendre azt a véleményét hangoztatja, hogy a választók többségének döntését maradéktalanul végre kell hajtani. Már a miniszterelnök-választás kampányában elmondott programadó beszédében is kijelentette: nem szabad kísérleteket tenni arra, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon, sem arra, hogy „a hátsó ajtón keresztül” visszatérjen az unióba, és nincs lehetőség újabb népszavazásra sem.

Kapcsolódó cikkeink:
Az export ránthatja ki a briteket a Brexit-sokkból

Brexit: tovább tart a szenvedés

Forrás: MTI

Friss hírek