Szeptember 13-ig kapott időt Clinton

Bírósági döntés született arról, hogy Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt újonnan előkerült elektronikus leveleit a külügyminisztériumnak szeptember 13-ig nyilvánosságra kell hoznia.

Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy a külügyi tárcának át kell néznie Hillary Clinton még külügyminiszterként folytatott levelezését a Fehér Házzal a 2012 őszén a líbiai Bengáziban az amerikai külképviselet ellen történt terrortámadást követő időszakra vonatkozóan, hogy megállapítsa, vannak-e köztük eddig még ismeretlen e-mailek. Ezt követően szeptember 13-ig valamennyi levelet nyilvánosságra kell hozni.

  • Előzmények
Hillary Clinton 2009 és 2014 között volt az amerikai diplomácia irányítója, akkori levelezését republikánus politikusok követelésére a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több mint egy esztendőn keresztül vizsgálta. Clinton ugyanis sok elektronikus levelét nem a hivatali – tehát biztonságos – számítógépéről bonyolította, hanem a magánszerveréről, s így felmerült a gyanú, hogy bizalmas vagy akár titkosított információk is nyilvánosságra kerülhettek.

Pár héttel ezelőtt James Comey, az FBI igazgatója sajtótájékoztatón számolt be a vizsgálatok eredményéről, s azt mondta, hogy bár Clinton „hanyagul kezelte” a hivatali levelezését, nem javasolnak vádemelést ellene. Ennek megfelelően az igazságügyi minisztérium nem is emelt vádat, igaz, a döntést beárnyékolta az a tény, hogy előtte Bill Clinton volt elnök – Hillary Clinton férje – találkozott Loretta Lynch igazságügyi miniszterrel.

Az elektronikus levelezések ügye azonban nem zárult le az FBI bejelentésével, illetve az igazságügyi minisztérium döntésével. Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója és főszerkesztője a héten bejelentette, hogy újabb Clinton-dokumentumokat hoznak nyilvánosságra, s a héten kiderült az is, hogy csaknem 15 ezer olyan levél létezik még, amelyről állítólag nem tudtak a külügyben.

A minisztérium eddig vonakodott feltárni és nyilvánosságra hozni őket, időhiányra hivatkozva csak október végére ígérte, de a csütörtöki bírósági döntés értelmében ezt szeptember 13-ig kell megtennie.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »