Bukarest cáfolja az atomfegyverek áttelepítését

Csütörtökön az európai uniós ügyekre szakosodott Euractiv hírportál diplomáciai forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Egyesült Államok megkezdte az elszállítását a Törökországban tárolt atomfegyvereinek, amelyeket az amerikai-török kapcsolatok megromlása miatt ezentúl Romániában fog állomásoztatni.

A brüsszeli portálnak nyilatkozó egyik illetékes szerint a nukleáris töltetek átszállítása politikailag és műszakilag is komoly kihívást jelent.

Május óta a deveselui légi bázis ad otthont az amerikai rakétapajzs romániai elemeinek. A rakétavédelmi ütegek romániai telepítése heves tiltakozást váltott ki Moszkva részéről, s ha igaznak bizonyulnak az Euractiv hírei, akkor szakértők szerint vélhetően tovább fog romlani a NATO és Oroszország közötti viszony.

Az Egyesült Államok és Törökország közötti kapcsolatok a július 15-i katonai puccskísérletet követően kerültek mélypontra, amelynek az ankarai vezetés szerint az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok volt a fő felelőse. A török kormány Gülen támogatásával vádolja Washingtont. Binali Yildirim török miniszterelnök kijelentette: „Gülen kiadatása az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésének fő feltétele, e téren nincs helye alkudozásnak. Ez befolyásolja azt is, hogy Törökország mennyire lesz Amerika-ellenes.”

Mihnea Motoc román védelmi miniszter nyilatkozott és határozottan cáfolta az Euractiv hírportál értesülését. „Nem létezik ilyen terv, sem politikai, sem szakértői szinten nem tárgyaltunk erről, ezért az információról csak annyit mondhatok, hogy spekuláció” – idézte a minisztert a Digi24 román hírtelevízió.

Ovidiu Raetchi, a második legnagyobb frakcióval rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője csütörtökön a nyári szüneten levő parlament védelmi szakbizottságának sürgős összehívását kérte. A szakbizottság tagjaként Raetchi úgy véli, hogy a bukaresti parlamentnek is határozott választ kell adnia a híresztelésre, amelyet hollywoodi forgatókönyvhöz hasonlított. Szerinte ez a hamis információ a térség egyre zavarosabb politikai kontextusában árthat Románia nemzetbiztonságának.

Forrás: MTI

Friss hírek