Németországban a munkanélküliség emelkedésével számolnak

Németországban a nagyszámú menekült munkaerő-piaci megjelenése révén emelkedésnek indul a munkanélküliség, a regisztrált munkanélküliek száma jövőre éves átlagban 2,86 millió lehet, ami 110 ezres növekedés 2016-hoz képest – áll a pénzügyminisztérium előrejelzésében a Bild című lap keddi beszámolója szerint.

A német kormány kezdettől fogva figyelmeztetett, hogy a menekülthullám a munkanélküliség emelkedésével jár majd. Például Andrea Nahles munkaügyi miniszter tavaly szeptemberben az idei költségvetés parlamenti (Bundestag-) vitájában kiemelte, hogy „nem a szíriai orvos a meghatározó típus” a menekültek között, és még a 10 százalékot sem éri el a munkavállalásra vagy szakmai képzésre azonnal alkalmas emberek aránya, ami a munkanélküliségi statisztikákban is megmutatkozik majd.

A Bild beszámolója alapján most a pénzügyminisztériumban elkészültek az első konkrét becslések a következő években várható folyamatokról. A tárca szerint a menekültek munkaerő-piaci beáramlása révén jövőre megtörik a regisztrált munkanélküliek számának 2013 óta tartó csökkenése. A nyilvántartott állástalanok száma 2017-től folyamatosan emelkedik majd, és 2020-ban eléri a 3,1 milliót.

Ez ugyan jelentős növekedés a legutóbbi tényadathoz, az idén júliusban rögzített 2,661 millióhoz képest, de nagymértékben elmarad a 2005 elején regisztrált – 5 millió feletti – történelmi csúcstól.

A tárca továbbá azzal számol, hogy folytatódik a foglalkoztatottság növekedése, 2020-ban éves átlagban 44,1 millióan állnak majd munkaviszonyban, ami nagyjából egymilliós növekedés a 43 millió körülire várt idei átlaghoz képest.

A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) tapasztalatai szerint a piaci belépés utáni első évben a menekültek csupán 10 százaléka talál munkát, főleg a nyelvtudás, valamint az elhelyezkedéshez szükséges formális képzettség és munkatapasztalat hiánya miatt. A nyelvtudás erősödésével és a képzettségi szint emelkedésével aztán a foglalkoztatottsági arány javul, 5 év alatt 50 százalékra, 15 év alatt 70 százalékra emelkedhet.

Forrás: MTI

Friss hírek