Theresa May levelet küldött Kínának

A brit kormányfő szerint hazája továbbra is szoros kereskedelmi és stratégiai kapcsolatra törekszik Kínával. Theresa May levélben biztosította erről Hszi Csin-ping kínai elnököt és Li Ko-csiang miniszterelnököt a Downing Street keddi tájékoztatása szerint.

A brit miniszterelnöki hivatal nem ismertette a levelet, csak annyit közölt, hogy Alok Sharma, a külügyminisztérium egyik államtitkára adta át kínai partnerének pekingi látogatásán. Vang Ji kínai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain hangsúlyozta, hogy Kína „fontos globális stratégiai partner” Nagy-Britannia számára.

A két ország kapcsolata a Délnyugat-Angliába tervezett Hinkley Point nukleáris létesítmény miatt vált feszültté, a brit kormány ugyanis július végén váratlanul elhalasztotta az atomerőmű felépítéséről szóló döntést. A Downing Street nem indokolta a lépést, csak annyit közölt, hogy a brit kormány őszig várni akar, hogy áttekinthesse a terveket. Egyes források szerint viszont Theresa May miniszterelnökben nemzetbiztonsági aggályok merültek fel amiatt, hogy Kína is érdekelt a projektben. A 18 milliárd font értékű bővítési beruházás mintegy harmadát finanszírozná az ázsiai ország.

Kína óva intette Nagy-Britanniát attól, hogy leállítsa a projektet. Augusztus 9-én az ázsiai ország londoni nagykövete a Financial Times című lapban megjelent cikkében azt írta, fordulóponthoz ért a két ország kapcsolata, és amennyiben a brit kormány nem folytatja a projektet, az súlyosan veszélyeztetné a két ország közötti kölcsönös bizalmat.

Kína hangsúlyozza, hogy az atomenergia fontos Nagy-Britannia számára hosszú távú energiaszükségleteinek kielégítéséhez. Az országban működő 15 reaktor többségének viszont a végéhez közeledik az élettartama, 2025-ben már csak egy fog üzemelni.

Kína az Egyesült Királyság egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, és a kínai vállalatok az elmúlt öt évben nagyobb befektetéseket eszközöltek a szigetországban, mint Németországban, Franciaországban és Olaszországban együttvéve.

Kínai részről remélik, hogy a brit kormány továbbra is támogatni fogja a projektet, és a lehető leghamarabb meghozza az arról szóló döntést, hogy a fejlesztés fennakadások nélkül folytatódhat.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »