Látványos kibékülés Oroszország és Törökország között

A megromlott kétoldalú viszony átfogó helyreállításáról, egyebek között a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, így a Török Áramlat gázvezetékprojekt újjáélesztéséről állapodott meg kedden Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Putyin a közös sajtótájékoztatón kijelentette: a két ország prioritásként kezeli, hogy a válság előtti szinten és teljes körűen állítsák helyre a kétoldalú kapcsolatokat. Elmondta, hogy politikai döntés született a Török Áramlat megvalósításáról és az akkuyui nukleáris erőmű építésének befejezéséről, amely az első ilyen létesítmény lesz Törökországban.

  • Előzmények
A két vezető először találkozott azóta, hogy a török légierő tavaly novemberben légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót. A két ország gazdasági büntetőintézkedésekkel is súlyosbított elhidegülésének Erdogan június végi bocsánatkérő levele vetett véget.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy a Török Áramlat gázvezeték megépítéséről szóló kormányközi megállapodást októberben írják alá, és a vezeték első ágát várhatóan 2019 decemberére építik ki.

Putyin_Erdogan

Putyin szerint a gázvezeték második, Törökországon túlnyúló szakaszáról, amely az európai gázszállításokat lenne hivatott biztosítani, az Európai Bizottsággal kell majd egyeztetni, amire Moszkva és Ankara egyaránt készen áll. A török elnök, aki ismét többször is „drága barátomnak” nevezte hivatali partnerét, elmondta, hogy Ankara kész mielőbb kivitelezni a Török Áramlat projektet és azon keresztül az Európába történő gázszállítást.

Putyin közölte, hogy Oroszország fokozatosan megszünteti a török vállalatokkal szemben bevezetett szankciókat, egyebek között az építőipar területén, és ismét importál majd török agrártermékeket. Mint mondta, megkezdődött a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok újjáélesztése – az illetékes kormányközi bizottság ülését őszre tűzték ki -, és döntés született a Törökországba tartó orosz charterjáratok újraindításáról is. Putyin szerint Ankara szavatolja az orosz turisták biztonságát.

„Döntést hoztunk arról, hogy előkészítjük a kereskedelmi és gazdasági, a tudományos-technikai és kulturális együttműködésnek a 2016 és 2019 közötti időszakra szóló középtávú programját” – mondta.

Erdogan úgy vélekedett, hogy a két ország képes újjáépíteni és a korábbinál is szorosabbra fonni kapcsolatait. Kifejezte Ankara készségét, hogy „stratégiai beruházásként” kezelje az akkuyui atomerőmű projektjét. Szavai szerint Törökország szeretné évi 100 milliárd dollárra felfuttatni a kétoldalú kereskedelmi forgalmat, és kész fejleszteni Oroszországgal a hadiipari együttműködést is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »