Brexit: csak átmeneti lesz a brit gazdasági recesszió

Nem számít arra az egyik vezető londoni gazdasági-társadalmi kutatóközpont, hogy a brit gazdaság recesszióba fordul az ország Európai Uniós tagságáról szóló népszavazás következményeként.

Szerdán ismertetett elemzésében a National Institute of Economic and Social Research (NIESR) azt közölte: várakozásai szerint a gazdaság a tavalyi 2,2 százalék után idén 1,7 százalékkal, jövőre pedig 1 százalékkal bővül majd. A visszaesés azonban csak átmeneti lesz, és 2018-tól javulnak a kilátások. Az intézet 2018-ban a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,9 százalékos növekedésére számít.

Indoklásában a kutatóközpont szakértői hozzátették, hogy nem várható a 2008-2009-es gazdasági válsághoz hasonló mértékű visszaesés, a brit gazdaság és a pénzügyi szektor ugyanis rugalmasabb, mint akkor volt.

A NIESR szerint noha a fogyasztói és a beruházási kedv a várakozások szerint csökkenni fog a magánszektorban, a kereskedelem lendületet kap, a font értékének romlása ugyanis növelte a brit export versenyképességét.

Rövid távú előrejelzésében a kutatóközpont a gazdaság 0,2 százalékos zsugorodására számít július és szeptember között, további csökkenést azonban nem, inkább stagnálást vár. Ennek ellenére nem zárta ki teljesen a technikai recesszió veszélyét az elkövetkező másfél évben.

Az Európai Unióval való szakítás és az azt övező politikai-gazdasági bizonytalanságok miatt a NIESR arra számít, hogy a munkanélküliség a jelenlegi 4,8 százalékról egy év alatt 5,75 százalékosra, az infláció pedig 2017 végére 3 százalékosra emelkedik. A bérek csökkenni fognak szerinte.

Az infláció emelkedéséről szóló előrejelzése ellenére az intézet szakértői úgy vélik, a brit jegybank erre nem lesz tekintettel, és „a következő hónapokban jelentősen enyhíteni fog a monetáris politikán”.

A NIESR arra számít, hogy a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa csütörtökön a jelenleg érvényben lévő 0,50 százalékról 0,25 százalékra, novemberben pedig 0,1 százalékra szállítja le az alapkamatot.

Arról mi is írtunk korábban, hogy a brit jegybank várhatóan alapkamatot csökkent csütörtökön, erről bővebben itt olvashat.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »