Törökország felfüggeszti az emberi jogok európai egyezményét

A nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) támogatja a Recep Tayyip Erdogan elnök által szerdán késő este meghirdetett 90 napos rendkívüli állapot bevezetését Törökországban – közölte csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség.

Devlet Bahceli, a tömörülés vezetője “időszerűnek” nevezte az intézkedést. Mint fogalmazott: “bármennyibe is kerül, a MHP az állam és a nép mellett áll ezekben a sötét, nehéz időkben“.

A legnagyobb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) ugyanakkor bejelentette, hogy nem támogatja a rendkívüli állapotot.

A MHP támogatása azért figyelemre méltó, mert megfigyelők szerint Erdogan később, a végrehajtó elnöki rendszer elfogadásánál is számít erre a pártra, tekintettel arra, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nem rendelkezik az ehhez szükséges kétharmaddal.

A 3 hónapos rendkívüli állapotot csütörtök reggel jelentették be a hivatalos közlönyben. A nap folyamán a szöveget a parlament elé terjesztik. Az intézkedés akkor lép életbe, ha az 550 fős törvényhozásban a képviselők legalább fele mellette szavaz. Ehhez a kormány 317 mandátuma egymagában is elegendő.

Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a rendkívüli állapot révén már 40-45 napon belül olyan eredményeket kívánnak elérni – egyebek között a hadsereg átalakításával -, amelyek nyomán fel is oldhatják az intézkedést. Hangsúlyozta: nem terveznek kijárási tilalmat, de a francia mintához hasonlóan Ankara – csak magára vonatkozóan és átmenetileg – felfüggeszti az emberi jogok európai egyezményét.

Efkan Ala belügyminiszter korábban azt nyilatkozta, hogy az intézkedés nem lesz negatív hatással a mindennapokra. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter csütörtökön arról beszélt, hogy az emberek nem érzik majd a változást, és a rendkívüli állapot nem érinti a gazdaságot sem. Nyomatékosította, hogy az intézkedés célja egy második puccskísérlet megelőzése.

A török államfő még csütörtökön palotájában fogadja az alkotmánybíróság elnökét, Zühtü Arslant.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás