Török tisztogatás – 21 ezer tanár lemondását követelik

A török oktatási tanács lemondásra szólította fel az egyetemi képzések vezetőit és bevonta 21 ezer magániskolai tanár engedélyét, kiterjesztve ezzel a puccskísérlet utáni tisztogatást az oktatási szektorra is – a török líra azonnal bezuhant a hírre.

A török tisztogatás úgy tűnik, hogy a vadabb elképzelések szerint zajlik, a katonai és igazságügyi szektorban azonnal elindult letartóztatási hullám után most az oktatási szektor került sorra. A legfelsőbb török oktatási tanács 1577, magán- vagy állami egyetemen tanító dékánt szólított fel lemondásra, illetve bevonták 21 ezer magániskolai tanár engedélyét is.

Ezzel a Bloomberg számításai szerint közel 60 ezerre nőtt azoknak a száma, akiket letartóztattak, felfüggesztettek, eltávolítottak állásából vagy megvonták szakmai engedélyüket. 

  • Árfolyamhatások
A török líra a hírre azonnal esni kezdett, a dollárral szemben rövid időn belül két százalékkal, 2,98-ról 3,04-re gyengült, azaz átlépte a 3,00-ás lélektani határt is. Összehasonlításképpen: 2010-ben a török líra / dollár árfolyam még 1,5-1,6 között mozgott, azaz hat év alatt a törököknek sikerült megfelezniük hivatalos pénzük értékét.

A török elnök, Recep Tayyip Erdogan idén már egyszer összecsapott az akadémikusokkal, amikor közülük több, mint ezren aláírtak egy petíciót békét követelve az ország délkeleti részén és kritizálva a kormány kurd kisebbséggel hosszú ideje fennálló ellentétét. A végeredmény már akkor is hasonló volt, egyeseket bíróságon ítéltek el, a többieket pedig megfosztották állásuktól.

  • Kapcsolódó cikkünk

Forrás: Bloomberg

Friss hírek