Több, mint 50%-kal csökkent az ipari területek aránya Közép-Európában

Egyre kevesebb az elérhető ipari terület Közép-Európában: több mint 50 százalékkal csökkent az üres területek aránya Budapesten, Krakkóban, Bukarestben és Poznanban 2013 vége és 2016 eleje között – derült ki a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlanpiaci tanácsadócég új régiós ipari elemzéséből.

Ez a folyamat arra ösztönözheti a gyártó cégeket, hogy más helyszíneket keressenek, így például Spanyolország, vagy Portugália is beszállhat a versenybe.

Az elemzés szerint 2013 vége és 2016 eleje között a teljes közép- európai (Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot, Romániát és Szlovákiát magába foglaló) ipari állomány 25 százalékkal, 16 millió négyzetméterről, 20 millióra nőtt. A legtöbb ipari terület Varsóban található (csaknem 3 millió négyzetméter), ezt követi Prága (2,3 millió négyzetméter), majd Budapest (1,9 millió négyzetméter). Ugyanebben az időszakban az átlagos kihasználatlansági arány 10,2 százalékról, 5,7 százalékra csökkent – írták.

A Cushman & Wakefield szerint az következő pár évben Prágában jelentősen csökken majd az új fejlesztések mértéke a szabad telkek hiányában. Ezzel szemben jelentős fejlesztési hullám indulhat például a Varsói régióban (mintegy 0,3 millió négyzetmétert érintően), Poznanban és Közép-Lengyelországban.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »